Tenyésztő? Hobbikutyás? Szaporító?

Szaporítók: őket nem lehet, és nem is kell védeni. Fontos azonban meghatározni, hogy kit nevezünk szaporítónak. Véleményem szerint szaporító az, aki a kutyák pároztatását a pénz előállításának egy biokémiai folyamataként kezeli, és úgy gondolja, hogy a fél évente eladott almok a pénzcsinálás könnyű, gyors és befektetésmentes módja. A kutyáit kis boxokban, kennelekben (kistestű kutyák esetében cipősdobozban) tartja, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak, száraz kenyérrel eteti őket, és az oltás vagy chippeltetés szóba sem jöhet. Az ilyen szaporítótelepeken - a minél nagyobb bevétel érdekében - sok, akár több 10 kutya is lehet, és az innen származó kiskutyák a higiéniai hiányosságok és az egymás közötti beltenyészet miatt szinte biztos, hogy valamilyen szerzett vagy öröklött betegséget hordoznak.

Hobbi-kutyások: semmiképpen sem szabad őket összekeverni a szaporítókkal, de sajnos sokszor mégis összemosódnak az alapján az elv alapján, hogy "ha nem vagy hivatalos kennelnévvel rendelkező tenyésztő, akkor szaporító vagy".  Úgy gondolom, hogy ez a megfogalmazás kifejezetten sértő nagyon sok kutyaszerető számára. Rengeteg olyan gazdával találkoztam, akik egy, vagy egy pár fajtatiszta kutyát tartanak hobbiból, kutyaszeretetből, szinte családtagként. Ezeket a párokat egyszer-egyszer engedik egymásra találni, vagy az egyedül tartott kutyának keresnek egy alkalmi párt, mert szeretnék, ha kedvencüknek kiskutyái lennének. Általában az ilyen kutyások azok, akik forródrótot tartanak fenn az állatorvossal, elolvasnak rengeteg cikket az interneten, és esetleg kicsit túl is aggódják az egészet. A kiskutyákat pedig nem győzik szeretgetni, simogatni, fényképezni. Aztán persze 8 hetes korban eljön a pillanat, amikor gazdit kell nekik keresni. Mivel nem tenyésztők, törzskönyveztetni nem tudnak (és sokszor nem is akarnak), viszont a kötelező "indulócsomag" (chip, oltások, féreghajtások) költségeit szeretnék visszakapni, ráadásul a felelőtlen jelentkezők miatt elvből sem adnák ingyen a kiskutyákat. Így születnek meg az apróhirdetési oldalakon látható 30-40 ezer Ft-os hirdetések.

Hivatalos tenyésztők: elméletileg ők a kutyatenyésztés valódi szakemberei, akik ismerik a fajtájuk minden apró részletét, megfelelő egészségügyi és genetikai ismeretekkel rendelkeznek, hivatalos vállalkozók, miközben a kutyájuk minden igényét úgy tartják szem előtt, mint a hobbi-kutyások. Vagy legalábbis ezt várják/várnák tőlük sokan. Számos olyan tenyésztő van, akik ezeknek az elvárásoknak meg tudnak felelni. De még többen vannak olyanok, akiknél az elmélet és a gyakorlat nem fedi egymást ilyen tökéletesen. Ez nem azt jelenti, hogy bármit rosszul csinálnának, egyszerűen csak a különböző szempontok ellentmondásba kerülnek egymással. A teljesség igénye nélkül, csak néhányat sorolnék fel ezek közül:

- Elvárás, hogy rendelkezzen minden kutya szűréssel, tenyészszemlével, és a szukákat vonják ki időben a tenyésztésből, de egyúttal ne tartsanak fent akkora állományt, ami már egy szaporítótelepre emlékeztet, és ahol nincs idő a kutyákkal egyesével foglalkozni. Ez alapján felmerül a kérdés, hogy mi a teendő, ha a kutyának olyan problémája van, ami az életminőséget nem, de a tenyésztésbe vonhatóságot befolyásolja (pl. hibás harapás, nem megfelelő szemszín, köldöksérv)? Ezen problémák sokszor csak fiatal felnőtt korban derülnek ki. Ha ilyenkor eladja őket a tenyésztő, sokan szívtelennek, pénzéhesnek tartják, akinek az állat, mint élőlény nem fontos, ha pedig megtartja, akkor hamar előáll a szaporítótelep effektus.

- Legyenek speciális szűrések, szaktudás, szakmai eredmény, de sokan végül fújjolnak az ár miatt, és újra előjön a "nem kutyaszeretetből, hanem pénzért csinálja" vád. A kutyatenyésztés egy szakma, amit lehet ugyan hobbiból csinálni, de a hobbi kézművesek sem adják ingyen a termékeiket. A befektetett pénz, idő, energia, tudás, mind az árat növeli. Azok a tenyésztők, akik valóban minden szükséges papírt beszereznek, olyan áron adják a kutyáikat, ami Magyarországon szinte megfizethetetlen (150.000 Ft fölött). És végül mégis őket ostorozzák sokan.

- A megfelelő színvonalú tenyésztői munkához nem elég két kutya. A valóban számos eredménnyel és minősítéssel rendelkező tenyésztők 6-8-10 kutyával dolgoznak egyszerre. Ezt még vidéki falvakban sem lehet egy családi ház kertjében kivitelezni, így sokan külön telken tartják a kutyáikat. Ilyen tartás mellett lehetetlen olyan kapcsolatot ápolni minden egyes kutyával, amilyet a családi kutyások tartanak kedvencükkel. Ráadásul az ingerszegény környezet (amennyiben a tenyésztő nem ellensúlyozza tudatosan) a kiskutyák szocializációjának rovására mehet. Így hiába rendelkezik a kölyök törzskönyvvel, champion szülőkkel és egészségügyi szűrésekkel, ha hazaérve új gazdájához, egy átlagos kertvárosi környezetben sem tud megbirkózni az őt érő ingerekkel, és ezért félénk vagy agresszív lesz.

A menhelyeken kétség kívül rengeteg a kutya, legtöbbjük felelőtlen emberek hibájából került oda. De véleményem szerint erre nem az a megoldás, hogy válogatás nélkül ivartalanítunk minden olyan kutyát, amelyik nem egy hivatalos tenyészállomány része. Ez ugyanis viszonylag rövid idő alatt a tenyésztett kutyák genetikai állományának beszűküléséhez vezetne, többek közt azért, mert nem tenné lehetővé az olyan tudatos keverékek tenyésztését sem, amelyeknek idővel lehetőségük lenne önálló fajtává válni. (Designer keverékekről szóló írásunkat lásd itt). Megszűntetné ugyan a túlzsúfolt menhelyek problémáját, viszont egyúttal eltűnnének a hobbikutyásoktól származó, családi kutyaként tökéletesen bevált 30-50 ezer Ft-os áron megvehető kiskutyák is, és kizárólag a 100.000 Ft - 3000€-ért megvehető "superpedigree-s" kutyák maradnának. Ezek jelentősen kevesebben vannak, mint amekkora igény kiskutyára van, tehát rövid időn belül "hiánycikké" válna a kutya.

Véleményem szerint az egymásra mutogatás ezt a kérdést sem fogja megoldani, mint ahogy általában nem szokott előrébb vinni semmilyen vitát. Mivel a menhelyi kutyák nagy része felelőtlen emberek hibájából kerül oda, fontosabb lenne a gyökerénél kezelni a problémát, és minél hamarabb, lehetőleg már gyerekkorban tudatosítani a kutyatartással járó felelősséget. Éz pedig nem csak a másik élőlényről való gondoskodásról szól, hanem a kutya és az ember közötti biológiai különbségekről is, mert ez is számtalan veszélyes helyzet és probléma forrása lehet.